Áthatolás a tükrön keresztül

Hát egy kicsit sokat írtam,de jo kis trükk.Mutatvány:A bűvész belép a kabinba. Annak belsejét a függönyök eltakarják. Pár másodperc múlva először a két keze, majd a lába átszakítja a papírt. Aztán teljes valójában áthatol az üvegfal résén. Miközben az egész mutatvány alatt az átlátszó üvegfalon keresztül láthatjuk a tükröt.
A titok nyitja:Az egész mutatvány kis részben a vizuális megtévesztésen, de nagyobb részben az emberek tudatlanságán alapszik, ami az üvegfelületek fizikai tulajdonságát illeti. A mutatvány egész ideje alatt a nézők nem az üvegfal mögötti tükröt látják, hanem magát az üveget a mögötte kifeszített fekete anyaggal, melynek a közepén nyílás van. A lényeg, hogy az egyszerű üvegfelület is nagymértékű fénytörésre (fényvisszaverődésre) képes, abban az esetben, ha a túlsó oldalán sötét, vagy pedig valamilyen sötét felület van.
A színpadon áll a kabin, melyben az üveg és a tükör között ki van feszítve egy sötét szövet. Majd a felkért néző jelenlétében kiveszik a tükröt a keretéből, s ekkor, ahogy mozog a tükör, ez az anyag felgöngyölítődik. A függőlegesen feltekert szövet most már a bal elülső sarokban helyezkedik el, s a nézők csak az áttetsző üveget látják. Aztán a tükör újból a helyére kerül. Miközben a rámába betolják, a fekete anyag megint kifeszül.1 - tükör, 2 - az előtte elhelyezkedő fekete színű szövet, 3 - az üveg, melyet a nézők látnak. A kék nyíl a nézőtér felőli oldalt mutatja.

Az üvegfal és a kifeszített anyag résén keresztül mi természetesen a tükröt látjuk. Ezt azonban csak addig látjuk, míg a bűvész le nem ragasztja papírral a nyílást az üvegfalon.A bűvész a rámával együtt a tükröt, mint egy ajtót, kinyitja, s ezzel szabadon hozzáfér a kifeszített fekete anyag nyílásán keresztül az üvegfal réséhez. Mindez természetesen kívülről nem látszik. Mivel az oldalsó függönyök gondosan be vannak húzva. Miután áthaladt az üvegfal nyílásán, szorosan egymás mellé teszi mindkét lábát, hogy ne látszék: a nyílás mögött nincs tükör. Ekkor az asszisztens, aki észrevétlenül a kabin oldalához lép, mintha a függönyt akarná oldalra húzni, egy ügyes mozdulattal visszahajtja a rámával együtt a tükröt, mint egy ajtót, kinyitja, s ezzel szabadon hozzáfér a kifeszített fekete anyag nyílásán keresztül az üvegfal réséhez. Mindez természetesen kívülről nem látszik. Mivel az oldalsó függönyök gondosan be vannak húzva. Miután áthaladt az üvegfal nyílásán, szorosan egymás mellé teszi mindkét lábát, hogy ne látszék: a nyílás mögött nincs tükör. Ekkor az asszisztens, aki észrevétlenül a kabin oldalához lép, mintha a függönyt akarná oldalra húzni, egy ügyes mozdulattal visszahajtja a tükröt, s így a bűvész most már nyugodtan oldalra léphet.

Hozzászólások
Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy regisztrálj!
2012. április 23. 19:38
2010. október 9. 12:49
ez egy jó trükk nekem nagyon tetszik bejön !!
2009. december 19. 19:05
Vagy is David Blaine azt csinálta hogy kártya ment át
Nem saját maga.Csak az elolvasás előtt yrtam, és azthittem, hgy azt írja le
2009. december 19. 19:04
És David Blaine az emberek előtt felkészülés nélkül, és egy kévézó ablakra dobta.Egy bent kávézó embert kért meg, hogy szeggye le!
2007. május 29. 20:24
Saldo,

Sajnos rosszul tudod...

Ezt az illúziót többek között David Copperfiled adta elő. Az alábbi linken meg is tudod nézni:

http://www.youtube.com/watch?v=Dj8K-_ewSUE

Egyébként ennél a tüköráthatolásnál már léteznek sokkal hatásosabb veriók is.

Erről többet olvashatsz a http://www.illusiondepo.com oldalon, a LEONARDO: ÁTHATOLÁS EGY TÜKRÖN című Topicban.
2007. május 29. 13:44
ezt Criss Angel csinálta asszem
2007. május 20. 10:37
1 kicsit bonyolult, és nehezen kivitelezhető.
jól jönne ide 1 videó ;)
2007. május 8. 12:03
és ezt ki fogja megcsinálni?
Szerző
Címkék
Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ