Gondolatátvitel kártyával

Kellékek:
1 csomag kártya
puha grafitceruza
papír

Bemutatás:
A néző elé teszek egy csomag kártyát és megkérem, hogy nézzem erősen a szemembe és közben gondoljon egy számot egy és tíz között. Ha megtörtént, figyelmeztetem, hogy a választott számon most már nem szabad változtatnia. Felírok valamit egy kis papírra, összehajtom és odaadom a nézőnek, hogy tegye zsebre. Ezután elfordulok és megkérem a nézőt, hogy a csomag tetejéről (hátoldal felől) annyi kártyát számoljon le, amilyen számra gondolt. Persze, ne hangosan, mert akkor én is megtudnám, sőt, tegye is félre a leszámolt kártyákat, hogy ne lássam őket. Ha kész, visszafordulok, kézbe veszem a csomagot és tíz lapot egyenként leszámolok róla az asztalra. A többii félreteszem: már nincs szükség rájuk. A tíz kártyát a bal kezembe veszem és legyező alakban szétnyitom, majd megkérem a nézőt, nézze meg, hogy az általa gondolt szám milyen kártyára esik. Tévedések elkerülése végett rámutatok a nekem hátoldal felől jobbra eső első (legfelső) kártyára: ez legyen az egyes. A lapot kicsit arrébb tolom: most jön a kettes, és így tovább, egészen tízig. Most megkérdezem a nézőt, tudja-e, milyen kártya esett az ő számára. Igen? Nos, akkor hadd mondjam meg inkább én, mivel én is tudom, hiszen Ön a nyolcas számra gondolt. Ezután megkérem a nézőt, hogy vegye ki a zsebéből a "jóslatomat". A választott kártya neve van a papírra írva.

Magyarázat:
Ehhez a nagyon hatásos mutatványhoz semmiféle "gondolatátviteli" tehetség nem szükséges, legfeljebb némi színészi tehetség: jól kell előadni. A mutatvány megkezdése előtt egy tetszés szerinti kártyalapot (amit később mint "választott" kártyát kívánok megjelentetni) a bal felső és jobb alsó sarkán puha grafitceruzával megjelölök. Csupán egészen halvány kis pontokat teszek rá, hogy a nézők észre ne vehessék, no meg, hogy könnyen el lehessen távolítani. Ezt a lapot beteszem a csomagba, hátoldal felől a 11. helyre. Ezzel, lényegében, készen is vagyunk. Mindegy, hogy a néző milyen számra gondol, hiszen míg mi elfordulunk, ennyi lapot vesz le a csomag tetejéről. Amikor viszont visszafordulok és a csomag tetejéről én számolok tíz lapot az asztalra, a sorrend megfordul: a legfelső lap kerül legalulra, az eredeti tizedik pedig felülre. Amikor aztán a tíz lapot legyező alakban szétnyitom, a TIZEDIKET MONDOM EGYESNEK, A KILENCEDIKET KETTESNEK, és így tovább. KÖZBEN MEGLÁTOM A MEGJELÖLT KÁRTYA SARKÁN A PONTOT ÉS ÍGY MÁR AZT IS TUDOM, HOGY A NÉZŐ MILYEN SZÁMRA GONDOLT EGY ÉS TÍZ KÖZÖTT. Első olvasásra lehet, hogy a mutatvány kissé bonyolultnak tűnik, de nagyon is egyszerű. Csak jó mélyen nézzünk a néző szemébe!

Forrás: Rodolfo 70

Megjegyzés: Szerintem nagyon jó kis trükk, nagyon hatásos, de bemutatás előtt nemárt begyakorolni.
UI. : Ha valaki már felrakta ezt a trükköt akkor bocsánat.

Dobiadi2012. júl.

Hiba jelentéseHiba jelentése

Kapcsolódó trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!

Chris1995

ja már értem

Chris1995

a végén amikor legyező alakba teszem a kártyát akkor a hátlapja legyen felém v a másik oldala??