Megforduló lap

Látvány: a bűvész huzat 1 lapot, majd felteteti a pakli tetejére, kevergeti a paklit, meg minden ilyesmi. Ez után megmutatja a felső lapot, hogy nem úgy kevert, hogy pont az legyen felül, majd az alsót is. A felső lapot a néző által választott helyre beteszi a bűvész, csinál valami nagyon nagy hókusz-pókuszt, és a néző által választott lap megfordúúúúlt:)

Lényeg: be kell tanulni 1-2 hamis keverést, meg emelést. A felső lapban van a dolog lényege. Úgy kell keverned, hogy a választott lap a 2. legyen felülről, vagy már az elején is beteheted oda. Én úgy szoktam, hogy lejjebb húzom a felső lapot, azt eltakarom, hogy ne lássák azt, hogy lejjebb van, és becsúsztatom mögé(100% siker) és aztán csak keverek. Ezek után meg kell ugye mutatni a felső lapot. FONTOS! először a felső lapot mutatjuk meg. szóval a lapot úgy kell levenni, mintha shapeshifterre készülnél.
Mikor beszúrod a lapot az már meg van tehát fordulva.
Gyorsan át is lehet szaladni a paklin, legalábbis én meg szoktam mutogatni, mert nekem kicsit feljebb jön a 2 egymásnak fordított lap, és így könnyen észre lehet venni, hogy melyik lapot nem érdemes megmutatni.
Na akkor miután megtörtént mindez, csak fogod hókuspókusz és zsakk végig a paklin, és valahol ott lesz megfordulva a kártyalap.
Ha valami nem érthető írj msnen, vagy írj ide, vagy csak egyszerűen próbáld megcsinálni, h h is lehet ez, és biztos sikerülni fog.

Szerintem saját trükk, de egy biztos, tegnap előtt találtam kiXD
nincs hozzá videó, mert csak:)

Papa-Roach2008. febr.

Hiba jelentéseHiba jelentése

További trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!

joseph505

ismerem..kicsit hoszu

Gyalaszmagic1

hát ez 1 általán nem saját trükk...........

pár 100 ember elöted ki találta vagy ezer

Evoid

Trane, nem a saját trükköket töröljük, csak azokat, amiknek nincs rendes neve, mivel ha 20-30 trükköt "saját trükköm"-nek hívnának, átláthatatlan lenne az oldal. Ha tehát a saját trükködnek van rendes neve, és amúgy megfelelő, akkor nem kerül törlésre.

Trane

Bocs de miért törlitek a saját trükköket??

houdini

mert még az előtt írta, hogy megmondtuk volna nincs ilyen ... saját trükkös cím. mostantól törölni fogjuk akármilyen hosszú...

szasza

ezt mért nem törlitek? ez is --- saját trükk!--

Papa-Roach

Ui.: Hallgassatok Papa Roach-ot
:D