Ászok a pakli tetején

Hatás:
A néző négy csomagra emeli a paklit, majd a csomagokat a bűvész által meghatározott módon megkeveri. A négy ász rejtélyes módon a csomagok tetején jelenik meg


Kellékek:
Egy pakli francia kártya

Előkészületek:
Titokban tegyük a négy ászt a pakli tetejére

Bemutatás:
Adjuk a nézőnek a csomagot, majd kérjük meg, hogy emelje azt el négy, nagyjából egyenlő részre. Figyeljük meg, hogy az eredetileg a pakli tetején lévő lapok hová kerülnek! Ezt jegyezzük meg jól, mert fontos a trükk sikeres bemutatásához!

Kérjük meg a nézőt, hogy vegye fel az első csomagot (aminek a tetején nem az ászok vannak!), és tegye be a felső három lapot az adott csomag aljára. Most a csomag tetején lévő három lapot ossza ki egyesével az asztalon maradt csomagokra.

Ismételjük ezt meg a többi három csomaggal is, ügyelve arra, hogy az utolsó csomag az legyen, aminek a tetején az ászok vannak. Ha jól csináltuk a trükköt, akkor a nézőnek adott utasításoknak és a pakli beállításának köszönhetően most az ászok vannak a csomagok tetején.

Ilyenkor már nincs más dolgunk, mint megkérni a nézőt, hogy nézze meg a felső lapokat, majd az álmélkodás után gyűjtsük be az elsimeréseket! :)

Forrás: Csigusz Magic - www.abuvesz.hu

houdini2007. nov.

Hiba jelentéseHiba jelentése

Kapcsolódó trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!

Adrik

ez a legjobb

alex

Sziasztok, új vagyok.Ez a trükk nekem már nagyon megy!Nagyon tetszik.Tényleg nagyon szuper!

houdini

Márk: hozzászólást csak egyszer beírni!! Értve?

Törölt tag

Törölt hozzászólás

Snoop77

Ez szuper jo trukk....egyszeru de megis erdekes!