Coin thru glass

látvány: A bűvész egy pohárra helyez 2 darab kártyalapot. Felmutat egy érmét, és ezt a 2 lapon keresztül a pohárba juttatja.
kellékek: 1 pohár, 2 kártya lap, 2 ugyanolyan érme
előkészületek: az egyik kártyalap hátuljára oda ragasztod az egyik érmét, de csak annyira, hogy egy kis ütéstől le is essen...
bemutatás: ahogy a videón is látható, felmutatod a lapokat, de fontos, hogy a felragasztott érmét a néző(k) ne láthassák! Ezt követően a lapokat úgy kell ráhelyezni a pohárra, hogy az a lap kerüljön először alulra, amelyiken az érme van felragasztva, és ezután kell a másik lapot rehelyezni. Fontos, hogy az érme ne látszódjon, hiszen akkor már el is árúltad magad :)(egyébként a lapok elhelyezését célszerű úgy megoldani, ahogy a videón látható...). Ezután a kezedbe veszed a másik érmét, és egy határozott mozdulattal rá csapsz a poháron lévő kártyákra, így ha minden jól alakult, akkor már elsőre a pohárba "esett" az érme (de ha nem sikerült volna elsőre, akkor mondj valami iesmit: "igen, ehez jobban kell koncentrálnom...", szval improvizálj valami szöveget :) Fontos, hogy amikor a pohárba esett a pénz, akkor a kezedben lévő érmét a közönség ne lássa, hiszen, akkor rájönnek, hogy 2db érme áll a rendelkezésedre! A trükk végesztére vedd ki az érmét a pohárból, és mutasd meg a 2 lapot, hogy még véletlenül se hidjék azt, hogy lyukas a kártya vagy valami iesmi dolog áll a háttérben :)
Kicsit hosszúra sikerült, de remélem azért érhtető. Ha valakinek mégis lenne kérdése, akkor csak rajta :)!
Jó szórakoztatást!

kobeee22007. máj.

Hiba jelentéseHiba jelentése

Kapcsolódó trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!

balint30

nem sikerült jól leírni a linket na m1
írjátok be youtube-ra hogy tanulj trükköt 3szoros átejtés!

balint30

am nemkell semmit se regasztani!!
elég ha így csináljátok:http://www.youtube.com/watch?v=3sydNGJ HtkE
am téll jó trükk

kriszi100

ROSSZ NAON!!!

Mr.Magio

jóóóóóóóóóóóó

synced

ez nagyon jó trükk de már a youtube on láttam kelle botond mutatta be az kicsit profibb vol

ALEXSANDY

Karib tenger kalózai zene!I love!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
:D

skyne

JÓ trükk!

beni3d

hippizoli93: szerintem az üvegasztalra tegyél egy "mentalista papírlapot", oszt érme átdörzsölése az asztalon :D

attyla

Sztem meg király trükk!!!:D

hippizoli93

nem tudná valaki le írni azt a trükköt hogy a pénz át megy az üvegasztalon?